Bergengócia két, egymással egyetlen ponton érintkező, egyenként 10 km sugarú, kör alakú területén élt két népcsoport: a bergenek és a gengócok.
A határponton - ahogyan ez már lenni szokott - napirenden voltak a viták, hovatovább az erőszakos összetűzések. Egyszer aztán a bergenek kitalálták, hogy ők bizony kiterjesztik a fennhatóságukat, megnövelik a területük sugarát 12 km-re, merthogy a gengócok ugyanekkor már 15 km sugarú kört tekintettek sajátjuknak.
Megkezdődött - helyesebben folytatódott - a csihipuhi, az egyik fél mindig visszaütött, amikor a másik fél megelőző csapással próbálta megakadályozni az agresszió elhárítására irányuló békéltető támadás kiújulásának preventív kezdeményezését. A Bergengóc Ulémák Tudós Alakulata ("BUTA"), tehetetlennek bizonyult, rendelkezéseiket senki sem vette komolyan.
Egy idő - talán néhány év, vagy talán évezred - után viszont mindkét népcsoportban megjelentek az "engók", akik nem akartak részt venni az állandó háborúskodásban. Annál is kevésbé, mert a vitatott területen jószerével már élni sem lehetett. Az engók diófákkal beültették ezt a vitatott, pajzs (vagy orsó) alakú területet, rengeteg fülemülét is telepítettek a fák ágaira, és hallgatták a csiripelésüket. A madárfütty bejárta Bergengóciát, bárki gyönyörködhetett benne.
A "BUTA" helyén pedig megalakult a "Bergengócok Értelmet Kereső Egyesülete".
Az alábbi ábra a jelenlegi állapotot reprezentálja, ahol a pirosok a bergenek, a kékek a gengócok.
