Parasztfestőnek is nevezték, de inkább csak azért, hogy leszármazottaitól megkülönböztessék. Műveit életének utolsó tíz évében alkotta, pontosabban az ekkor született képeit ismeri a mai világ. És ezeket sem teljesen. Tudomásunk van olyan képeiről is, melyeknek nyomuk sem maradt.
Járta a város környékét, a falusi búcsúk, mulatságok mindvégig különösen vonzották. Ilyenkor maga is parasztruhában vegyült a mulatozók közé, az életüket figyelte. Gondolatait, ítéleteit képei őrzik. Kevés művész bánt olyan önkényesen kora általánosan elfogadott formai törvényeivel, mint ő. Nyelve nem a korstílus adta keretek közt fejlődött egyénivé. A nép az ő szemével nézi önmagát. Alakjai nem pózolnak, szerepelnek, nem akarják a nézőt szórakoztatni, sem megrendíteni. A nézőnek kell belehelyezkedni az ő világukba, ha közeledni akar hozzájuk. A nép nézi a világot, és nem lát benne rendkívüli, kivételes eseményt. A maga életére figyel, és ebben egyaránt esemény a tavaszi hóolvadás, az aratás, az esküvő és a téli hideg dermesztő csendje.
A nép ítél erkölcsi kérdésekben. Szemlélete áttör a festő kultúráján, humanista műveltségén is. Szavában a tömegek bölcsessége, humora, gyanakvása szólal meg.
Egyik fiatalkori festményén elvont fogalmak tömege látható: a kapzsiság, önzés, hűtlenség, korlátoltság, ...stb. Az emberi testet öltött fogalmak azonban emberi életre kelnek. Első pillantásra csak a mozgalmas, eleven falu látványát élvezzük a képen. Csak figyelmesebb szemmel fedezzük fel, hogy minden mozdulat jelképes eredetű.

Ki a festő, és mi a kép címe?