Volt egyszer, hol nem volt, élt valahol egy fiatal kora ellenére is nagy hírű tudós tanárember, nevezzük Rómeónak. Arra tanította népes tanítványainak tömegét, hogy a szándék a meghatározó a cselekvésben, hogy a bűn a tudatossággal valósul meg. Kitűnő előadó volt, rajongtak érte hallgatói.
Az egyik rajongója egy gyönyörű fiatal lány volt, nevezzük Júliának. A vonzalom kölcsönös volt, és szenvedélyes szerelem lobbant mindkettőjükben egymás iránt. A szerelem természetesen elvette az eszüket, a komoly filozofálást villámgyorsan szerelmes levelezés váltotta fel, gyönyörű versek, himnuszok szárnyaltak szíveik között, mindennel és mindenkivel dacoltak, megszűnt a világ körülöttük.
Júliát családja dühödten egy távoli rokonhoz száműzte, ott született meg a szerelmesek fiúgyermeke. Júlia persze visszaszökött Rómeóhoz, és titokban egybekeltek. Mikor ez a rokonság tudomására jutott, nagy volt a felháborodás, rajtaütöttek a szerelmeseken, és kegyetlenül megcsonkították Rómeó férfiasságát.
Rómeó pappá szenteltette magát, és apátságba vonult szégyenében, Júlia pedig apáca lett.
A tragédiájukat tovább növelte, hogy Rómeó tanaival kivívta az egyház haragját is, eretnekséggel vádolták meg, műveit elégették. Rómeó remeteként a hegyekbe menekült, és ott folytatta tovább tanítását. Titokban néha találkozott a két fiatal, szót váltottak filozófiáról, vallásról és persze tiltott szerelmükről is.
Rómeót, mikor a zsinattól ismételten megkapta az eretnekség vádját, kiközösítették az egyházból, megtiltották a tanítást is számára. Rómeó végképp összetört, és hamarosan meghalt. A kétségbeesett Júlia temettette el szerelmét, és gyászolta magányosan élete végéig zárdájának mélyén.
Századokkal később a szerelmesek holttestét közös sírban helyezték örök nyugalomra, az utókor így adott igazat nekik.

Mi az igazi neve a két szerelmesnek?